iPad és iPad mini. A páros, aminek nincs párja.

Amikor az iPad megjelent, semmi eszköz nem volt hozzá fogható. És ez még most is így van. Ma több millióan használnak iPad és iPad mini készüléket, amellyel szinte bármit képesek véghezvinni, amit csak el lehet képzelni. Íme, néhány ok, amiért imádják az iPad használatának minden pillanatát.

Nem csak mi hisszük azt, hogy szeretni fogod.

Az emberek imádják használni az iPadet. Tudjuk, hiszen ezt ők maguk mondták. A J. D. Power and Associates tanulmányában egymást követően másodszorra is az Apple érte el a táblagépek tulajdonosai körében a legmagasabb elégedettségi pontszámot az Egyesült Államokban.1 És mivel az emberek ennyire imádják az iPadet, egyre változatosabban használják világszerte az otthonukban, az iskolában, és a munkahelyen is.

Csak az iPadhez van ilyen sok, célzottan hozzá tervezett alkalmazás.

A több mint 375 ezer célzottan iPadre fejlesztett alkalmazásnak köszönhetően a lehetőségeid szinte határtalanok.2 Ezek nem csupán telefonos alkalmazások felnagyított változatai, amelyek nélkülözik a nagyobb kijelzőre tervezett funkciókat, hanem sokoldalú programok, amelyeket kifejezetten úgy terveztek, hogy teljes mértékben kiaknázhassák az iPad lehetőségeit. Az iPad és az iPad mini gondos tervezésének köszönhetően pedig szinte mindegyik alkalmazás működik mindkét készüléken.

Csodálatos alkotás. És csodálatos a teljesítménye is.

Az ízléses kialakítású iPad és iPad mini kiváló minőségű anyagokból, például alumíniumból és üvegből készül. Ez első ránézésre is látszik. Azonban már amikor először kézbe veszed őket, rájössz, hogy sokkal több van bennük, mint amit a külsejük sejtet. Az Apple tervezői és mérnökei ugyanis közös munkájukkal olyan készüléket alkottak, amely kívül-belül egyaránt figyelemre méltó. Az Apple saját tervezésű, nagy teljesítményű chipjeivel, valamint gyors grafikus processzorral felszerelt iPad igazi szépségét talán épp a hihetetlen sokoldalúságával éri el.

Két tökéletes méret. Két ragyogó kijelző.

Az iPad két méretben kapható. Mindegyik változat kijelzője a maga módján gyönyörű. A Retina kijelzős iPad 3,1 millió képpontot sűrít egy mindössze 9,7 hüvelykes kijelzőbe. Ez olyan sok, hogy az emberi szem nem tudja megkülönböztetni egymástól az egyes képpontokat, így a kép hihetetlenül éles és élethű. Az iPad mini kijelzője pedig életteli és élénk, tökéletes terepe az iPadhez készült összes alkalmazásnak.

Egy akkumulátor, ami bírja addig, ameddig te is.

Az iPadet nemcsak több mindenre, de hosszabb ideig is használhatod. Vékony kialakítása és hihetetlen teljesítménye ellenére az iPad lenyűgöző, tízórás akkumulátor-üzemidőt biztosít.3 Az iPadnek a megjelenése óta a hosszú akkumulátor-üzemidő volt az egyik meghatározó ismertetőjegye. Ez pedig – annak ellenére, hogy a készülék időközben gyorsabb és hatékonyabb lett – még ma is így van.

Mosolyogj a kamerába. Mindkettőbe.

Az iPad hátoldalán elhelyezett iSight kamerával gyönyörű, 5 megapixeles állóképeket és 1080p felbontású HD-videókat készíthetsz. Az előre néző FaceTime HD-kamerával pedig 720p felbontású videofelvételeket készíthetsz és videohívásokat folytathatsz az iPad nagy, gyönyörű kijelzőjén. Még ennél is figyelemre méltóbb az, ami a felvétel rögzítése után következik. Ekkor ugyanis a fotókat egy ujjmozdulattal szerkesztheted, a videóidból pedig igazi filmklasszikust vághatsz – mindezt ugyanazon az eszközön, amellyel a felvétel készült.

Az iPad ultragyors vezeték nélküli kapcsolatot biztosít.

Minden iPad része a korszerű, kétsávos Wi-Fi technológia, amelynek köszönhetően kiemelkedő sebességgel böngészhetsz, tölthetsz le tartalmat és használhatod az adatfolyamokat. Ha menet közben is szeretnél csatlakozni az internethez, válaszd a Wi-Fi + Cellular modellek valamelyikét, amelyek ultragyors mobilhálózati kapcsolatot biztosítanak.4 Az iPad számos mobilhálózatot támogat világszerte, így gyors kapcsolatot élvezhetsz, bárhol is jársz.

Az élmény, a tanulás, a munka millió módja. Egy megbízható forrásból.

Minél több alkalmazást, zenét, filmet és könyvet töltesz le iPad készülékedre, annál sokoldalúbbá teheted. Az iPaddel minden tartalom egy forrásból érhető el: az Apple-től. Az iTunes Store a világ legnagyobb, legmegbízhatóbbnak ítélt áruháza a szórakoztató tartalmakhoz. Az App Store pedig több mint 375 ezer iPad-alkalmazásnak ad helyet, amelyeket az Apple egytől egyig ellenőriz, hogy megóvjon a kártékony szoftverektől. A többi mobilplatformon kismillió áruház között oszlik meg a tartalom, ami elérhetőségi problémákat, fejlesztői gondokat és biztonsági kockázatot okoz.

iOS 6. A világ legfejlettebb mobil operációs rendszere.

Az iOS 6 innovatív szolgáltatásainak és beépített alkalmazásainak köszönhetően az iPadet használni nemcsak könnyű, de hihetetlenül élvezetes is. Már rögtön az elején üzenhetsz valakinek e-mailben, vagy hellót inthetsz neki videohívással. Az iOS minden szoftverfrissítése közvetlenül az iPad készülékre töltődik le, vagyis az iOS legfrissebb verziója mindig csak egy koppintásnyi távolságra van. Mivel a hardvert és a szoftvert is az Apple készíti, az iOS funkciói tökéletesen működnek együtt az iPad olyan alkotóelemeivel, mint a képernyő, a giroszkóp vagy a gyorsulásmérő.

Az iCloud minden eszközön szinkronban tartja a tartalmakat.

Az iCloud a messzemenőkig kitágítja az iPad lehetőségeit. Tárhelyet biztosít a tartalmaidnak – zenéidnek, fotóidnak, alkalmazásaidnak, leveleidnek, dokumentumaidnak, kontaktjaidnak, naptáraidnak, és más fájljaidnak –, és azokat vezeték nélküli kapcsolaton keresztül minden eszközödre eljuttatja. A Fotóadatfolyamnak köszönhetően az egyik iOS-készülékkel készített fotók automatikusan megjelennek az összes eszközödön, így Mac gépeden vagy PC-den is. Az iCloud tökéletesen integrálódik az alkalmazásokba – egyszerűen csak működik. Mindig, mindenütt naprakész lehetsz, amíg a kezedben van az iPad. És ezért annyit kell tenned, hogy: semmit.

  1. Az Apple a legmagasabb pontszámot érte el a J. D. Power and Associates 2012-ben és 2013-ban, az USA-beli táblagép-felhasználók körében végzett elégedettségi szintet felmérő tanulmányában (J. D. Power and Associates 2012-2013 (1. szám) U.S. Tablet Satisfaction Study℠). A 2013-as 1. számban olvasható tanulmány olyan egyesült államokbeli ügyfelek válaszaiból tevődött össze (számszerűen 1857), akik vezeték nélküli kapcsolatot kínáló táblagépüket legfeljebb egy éve vásárolták. Rajtuk keresztül öt, vezeték nélküli kapcsolatot kínáló táblagépeket gyártó vállalat teljesítményét mérték. A cég által készített felmérés eredményei 2013. februárjában megkérdezett, egyesült államokbeli felhasználók tapasztalatain és észrevételein alapulnak. A személyes felhasználói tapasztalatok eltérhetnek a tanulmányban bemutatott eredményektől. Keresd fel a jdpower.com webhelyet.
  2. A szám a világszerte elérhető összes ilyen típusú tartalom számát jelenti. A teljes tartalom nem minden országban érhető el.
  3. Az akkumulátor üzemideje a használat módjától és a konfigurációtól függően változik. További információ: www.apple.com/hu/batteries.
  4. A szolgáltatás használatához adat-hozzáférési csomagra van szükség. Részletes tájékoztatásért fordulj a mobilszolgáltatódhoz. A sebesség a helyi körülményeknek megfelelően változó.