Az iBook G4 és PowerBook G4 számítógépekhez gyártott nem megfelelő akkumulátorok cseréje
Az Apple tudomására jutott, hogy bizonyos, a japán Sony Corporation gyártásában készült cellákat tartalmazó lítiumion-akkumulátorok esetében biztonsági kockázatot magában rejtő, ugyanakkor igen ritkán előforduló túlmelegedés észlelhető.
A visszahívott akkumulátorok a 2003. októbere és 2006. augusztusa közti időszakban kerültek forgalomba, és a következő számítógépekhez készültek: 12 inches iBook G4, 12 inches PowerBook G4, 15 inches PowerBook G4.
Az Apple önkéntesen vállalta ezen akkumulátorok cseréjét, és a világ minden tájára kiterjedő programja keretében az arra jogosult ügyfelek akkumulátorait ingyen, térítésmentesen cseréli ki. A program az amerikai fogyasztóvédelmi bizottsággal (U.S. Consumer Product Safety Commission, CPSC) és más nemzetközi fogyasztóvédelmi hivatalokkal való közös együttműködésben jött létre.
Az akkumulátor azonosítása
Az alábbi táblázat tartalmazza az iBook- és PowerBook-szériák érintett akkumulátorainak modell- és sorozatszámát. Ha akkumulátora tizenkét számjegyből álló sorozatszámának első öt számjegye megegyezik az alább felsoroltak bármelyikével, új akkumulátor igénylésére jogosult.
A modell- és sorozatszám az akkumulátor alján olvasható, így ezek eléréséhez el kell távolítania azt a számítógépből. A fekete vagy sötétszürke betűkkel írt sorozatszámot a vonalkód alatt találja, ahogy azt a lenti képeken is láthatja.
|
A számítógép típusa |
Az akkumulátor modellszáma száma |
Az akkumulátor sorozatszáma |
|
12 inches iBook G4 |
A1061 |
ZZ338 - ZZ427 3K429 - 3K611 6C519 - 6C552, utolsó karakterek: S9WA, S9WC vagy S9WD |
|
12 inches PowerBook G4 |
A1079 |
ZZ411 - ZZ427 3K428 - 3K611 |
|
15 inches PowerBook G4 |
A1078 és A1148 |
3K425 - 3K601 6N530 - 6N551, utolsó karakterek: THTA, THTB vagy THTC 6N601, utolsó karakterek: THTC |
Megjegyzés: A visszahívott iBook vagy PowerBook számítógépeket az akkumulátor eltávolítása után hálózati áramról használhatja a csereakkumulátor megérkezéséig.
Amennyiben korábban már cserélték ki bármely, a fent felsorolt típusú számítógépe akkumulátort, vagy nemrég szerzett be iBook G3 tartalékakkumulátort az Apple cégtől, kérjük ellenőrizze, hogy a meglévő példány nem-e az érintettek közé tartozik.
Az érintett akkumulátorokkal ellátott számítógépek 2003. októbere és 2006. augusztusa közt voltak beszerezhetőek az országos és helyi viszonteladóktól, illetve az Apple online és kiskereskedelmi boltjaiban. Az akkumulátorok önmagukban is megvásárolhatók voltak, sőt csereakkumulátorokként is kiküldésre kerültek.
Az akkumulátor cseréje
A folyamat első lépésében meg kell adnia iBook G4 vagy PowerBook G4 számítógépe és annak akkumulátorának sorozatszámát, illetve a kívánt szállítási címet.
Ausztráliában, Új-Zélandon, a déli csendes-óceáni szigeteken, illetve Japánon kívül Ázsia minden más országában a csereakkumulátorhoz a hivatalos Apple-szervizekben juthat hozzá.
A sorozatszám ellenőrzése után az új akkumulátor ingyen kerül kiszállításra. A csereakkumulátor átvétele után kérjük, ugyanabban a bérmentesített csomagban küldje vissza a visszahívott akkumulátort cégünkhöz, hogy az megfelelő módon kerüljön feldolgozásra.
Megjegyzés: Ha akkumulátorának sorozatszáma nem egyezik egyik fenn felsorolt sorozatszámmal sem, annak cseréje nem szükséges.
Köszönjük együttműködését.


