Három Apple-gyakornok beszélget a szabadban az Apple egyik campusának padján.

Akkor is, ha hallgatóként érkezel az Apple-hez, a csapatod ugyanúgy teljes értékű tagként kezel majd, mint ahogy bármelyik más munkatársunkat. De nem csak ezért lesz hasznos minden itt töltött perced. A világ néhány legkiválóbb elméjével együttműködve szerezhetsz gyakorlati tapasztalatokat. Igen, tanulni fogsz tőlük, de ők is készek arra, hogy tőled tanuljanak.

Három női Apple-alkalmazott ül egy padon egy MacBook fölé hajolva.
Két Apple-alkalmazott beszélget egy kávézóban az Apple campusán.
Két Apple-alkalmazott beszélget egy kávézóban az Apple campusán.

Lehetőségek tanulás mellett

Szakmai gyakorlatok hallgatók és végzősök számára

Az Apple-nél a gyakornokok is a csapat fontos tagjai. Akár egy nyári szakmai gyakorlatra jelentkezel, akár egy társprogramra a tanév során, fontos projekteken dolgozhatsz egy Apple-campuson. Az Apple-közösség részeként belülről láthatsz rá a munkánkra és a vezetőinkre. Az Apple hallgatói programjaiba egyetemi és főiskolai hallgatók, illetve posztgraduális képzésre járók jelentkezhetnek.

Elérhető szakmai gyakorlatok

Apple Store áruházak és kereskedelmi partnerek üzletei

Ha egy Apple Store áruházban vagy valamelyik kiskereskedelmi partnerünk áruházának Apple-részlegén dolgozol, rendkívüli lehetőséged nyílhat készségeid fejlesztésére, és értékes tapasztalatokra tehetsz szert. Minden beosztás elérhető teljes munkaidős állásban, és sok pozícióban részmunkaidősként is dolgozhatsz. Tőlünk pedig beosztásodtól függetlenül is minden képzést megkapsz ahhoz, hogy kapcsolatot építhess ki az ügyfelekkel és munkatársaiddal.

Aktuális munkakörök Apple Store áruházakban vagy kereskedelmi partnerek üzleteiben

Lehetőségek diplomásoknak

Munkakörök az Apple vállalatnál

Az Apple-re mindig úgy tekintettünk, mint a technológia és a szabad művészetek találkozási pontjára. Éppen ezért minden szakterületről keresünk kiváló elméket. Mivel nálunk sokféleképpen hozzá tudsz járulni a munkához, jó eséllyel megtalálhatod a módját annak, hogy azt csináld, amit szeretsz. Akár egy nemzetközi irodában, akár egy Apple Store-ban, akár otthonról dolgozol, megköveteljük az igényes munkavégzést, ugyanakkor jutalmazzuk az eredeti ötleteket és a kemény munkát.

Ismerkedés az Apple csapataival
Aktuális munkakörök Apple Store áruházakban vagy kereskedelmi partnerek üzleteiben